A bankkártya elfogadás csupán csak az 1800-as évek második feléig nyúlik vissza, mely érdekes módon nem a bankok találmánya volt akárcsak a hitelezés, hanem a kereskedelemhez és a független szolgáltatókhoz köthető, mint a BizPay napjainkban.
Bankkártyaelfogadás régen és ma
Az 1800-as évek végén az ipari fellendülésnek köszönhetően kezdték el használni az úgynevezett hitelérmét melynek az volt a lényege, hogy a vevő hitelre vásárolhatott egy adott kereskedőnél, melyet a hónap végén tudott kifizetni.
1910-ben az amerikai Western Union Telegraph Company bocsátott ki fémből készült téglalap kártyákat. A kártyabirtokosok hitelbe telefonálhattak és táviratozhattak, melyet a hónap végén kellett kifizetniük.
1930-as években már számos társaság bocsátott ki fizetőkártyát, melyen már a vevő neve is szerepelt.
Az áttörést egy McNamara nevű bankár hozta. Egy alkalommal otthon felejtette pénztárcáját és nem tudta vacsoráját kifizetni, ekkor jött az ötlet, hogy jó lenne egy olyan fizetőeszköz mellyel báról és bármikor tud fizetni, nem csak egy adott kereskedőnél. Ebből született meg 1950-ben a Diners Club kártya, majd nem sokkal később a Bank of America és az American Express kártyái is megjelentek. Az üzlet pedig beindult.
Ma már ott tartunk, hogy fizetni nemcsak bankkártyával lehet, hanem okostelefonnal vagy akár okosórával is.
A bankkártyaelfogadói oldalon is sokat fejlődött a technológia hiszen ma már nem csak POS vagy fizikai terminálon tudunk fizetni hanem SoftPOS-on is.
Tudnivalók a SoftPOS-ról
A SoftPos egy olyan terminálalkalmazás, amely bármely mobileszközre (például okostelefonra vagy táblagépre) telepíthető Android 8.0 vagy újabb verzióval, NFC-vel és internet-hozzáféréssel. Fizetési terminálként használható kártyával és mobiltárcával végzett érintésmentes tranzakciók fogadására.
Miért válassza a SoftPost-t?
- Rendkívül kedvezményes a díjszabása egy fizikai készülékkel szemben ahol különböző havi költségek merülhetnek fel.
- Egyszerű és intuitív használat
- Bármilyen okostelefonra vagy táblagépre telepíthető, Android 8.0 vagy újabb verzióval, NFC-modullal és SIM-kártyával
- Nincs szükség további hardverre, vagyis nincs szükség hagyományos terminálok telepítésére, karbantartására és szervizelésére
Kinek javasoljuk a SoftPost-t?
Olyan kis és középvállalkozásoknak javasolt, ahol a mobilitás és a gyors fizetés kulcsfontosságú szerepet tölt be vagy akik fejleszteni kívánják vállalkozásukat, és szeretnék kihasználni a készpénz nélküli fizetés mobilforradalmát. pl: szerelők, szépségiparban dolgozók, taxisok, foodtruck stb.